Kronobiológia


Kronobiológia számoló (program)
Kronobiológia elemzés




A személyiség elemzése, a közös vonások megismerésének vágya már az ókorban jelen volt. Az első olyan részletesen kidolgozott típustan, amelynek fogalmait ma is használjuk - szangvinikus, kolerikus, melankolikus, flegmatikus - Hippokratész nevéhez fűződik és 2500 évvel korábbról származik. Később a temperamentum egységes energetikai-információs elméletének létrehozására több tudós is kísérletet tett.

A hippokratészi vérmérsékleti típusokat felhasználva dolgozta ki dr. Artur Vlagyimirovics Zsazskov a kronobiológiai pszichogenetikát az 1980-as években. Zsazskov az idegrendszer és képességeinek struktúráját vizsgálta. Az embert fizikai (temperamentum, az idegrendszer ereje), érzelmi (érzelem és érzések, adaptáció és integráció) és intellektuális (intuíció és logika, teljesség és felosztottság) biológiai ritmusok alapján tipizálta születési dátumának alapján.

A kronobiológiai pszichogenetika módszertana a bioritmus elméletre épül, mely szerint a természetben minden periodikusan ismétlődik. A születésünk pillanatában a saját bioritmusunk is elindul. Fizikailag a bioritmusunk hossza 23 napos, érzelmileg 28 napos, intellektuálisan pedig 33 napos ciklusról beszélünk.

Mire jó a kronobiológia?

A születés dátumából (év, hónap, nap) kiszámíthatóak egy személy fizikai, érzelmi és szellemi tulajdonságai. A kronobiológiában a csakra párok működése mutatja meg, hogy milyenek vagyunk fizikailag, érzelmileg és intellektuálisan. Fizikailag a szakrális és a napfonat csakrát, érzelmileg a szív és a torok csakrát, intellektuálisan pedig a harmadik szem és a korona csakrát veszi figyelembe. Ezek a tulajdonságok változhatnak a neveltetés, kulturális, szociális környezet, tanulás és tapasztalás hatására 15-50% mértékben.

A módszer alkalmazásának célja:

1. Gyermekek esetében segítségével könnyen meghatározható a gyermek adottságainak, képességeinek szintje és irányvonala, segít a gyereknevelésben.

2. Meghatározza az egészség, a szervezet teljes egységének gyenge pontjait.

3. A tehetség és a képességek diagnosztikája lehetővé teszi helyesen meghatározni a pályaválasztást, a foglalkozás és a tevékenység irányát.

4. Segít harmonizálni a partnerkapcsolatokat, megoldani a családi problémákat.

5. Megmutatja, hogy a munkában mennyire vagyunk terhelhetőek, hogyan tudjuk oldani a feszültséget, kezelni a stressz, hogyan fáradunk ki kevésbé.

6. Megmutatja az irányítási stílus és a konfliktusok konstruktív megoldásának összeférhetőségi problémáit.

7. Megmutatja a személyiség erősségeit, gyenge pontjait.

Röviden a fizikai szintű személyiség jegyekről:
Flegmatikus: nyugodt, hallgatag, visszafogott, türelmes, kitartó. Magas követelményeket támaszt, befelé forduló. Fontos számára a komfort.
Szangvinikus: impulzív, lobbanékony, reakciói gyorsan keletkeznek. Kommunikatív, optimista, vidám, aktív.
Kolerikus: robbanékony, egyenes, impulzív. A dolgokhoz hangulata szerint viszonyul. Gyorsan dönt, előbb cselekszik, utána gondolkodik. Maximalista, törekvő.
Melankólikus: érzékeny, aggodalmaskodó, szégyenlős, nehezen ismerkedik. Könnyen sértődik, érzékeny a kritikára.

Röviden az érzelmi szintű személyiség jegyekről:
Hideg: számára a túl erős érzelem nehezen viselhető el.
Egoisztikus vezető: fontos számára az eredmény, az önérvényesítés, hogy elfogadják. Képes felelősséget vállalni.
Szenvedélyes: érzelmei végletesek, erősek. energikus, kommunikatív, nyitott.
Szentimentális: törődik másokkal, de önmagára is képes figyelni. Az érzelmeit kifelé pozitívan tudja megjeleníteni.
Önfeláldozó: mások problémáit sokkal előrébb helyezi a sajátjánál. Alkalmazkodó, kiszolgál másokat.
Empatikus: együttműködő, jószívű, kedves, készséges, de nem áldozza fel magát. Mindenki felé nyitott, képes kimutatni az érzéseit.

Röviden az intellektuális/szellemi szintű személyiség jegyekről:
Produktív gondolkodó: inkább a logikájára, mint a megérzéseire alapoz, gyakorlatias.
Produktív művészi: átlagosnál magasabb értelmi képesség, jó intuíciók, kreatív, váratlan ötletei vannak.
Produktív vegyes: okos, könnyen feldolgozza az információt. Megtervezi és véghez is viszi gondolatait, ötleteit. Kreatív, ötletes, munkabíró.
Gondolkodó: elsősorban az analizáló gondolkodást használja. Tudatos, racionális. Önállóan, irányítás nélkül képes dolgozni.
Gyakorlati művészi: jó művész, ötletei a cselekvésből jönnek, jó a kézügyessége.
Gyakorlati gondolkodó: a konkrét feladatokat pontosan teljesíti, szereti a gyors eredményt.
Gyakorlati vegyes: eredmény centrikus. Mesteri szinten képes a gyakorlatban megvalósítani a dolgokat. Figyel a részletekre, irányító.
Harmonikus vegyes: a két agyfélteke harmonikusan, összehangoltan működik. Minden intellektuális típust könnyen meg tud érteni, rá tud hangolódni mások gondolkodásmódjára.

Elemzést szeretnék magamnak,
Megvásárolnám a programot vagy
Kipróbálnám a demót...
Kronobiologia kalkulátor