Szűz

Az Állatöv hatodik jegye, 150°- 180°

Szimbóluma: A nagy őszi csillagkép „m” szimbólumából jött létre a Szűz jegye: az „m”-hez hozzátették a kör szimbólumot, amely az örök, halhatatlan életnek és körforgásának a jelképe.

Évszaka: Nyár vége (kb. augusztus 23 - szeptember 22.).

Polaritása: Negatív - Nőies-befogadó, yin.

Eleme: Föld -, Változó, mozgékony hasonuló jegy.

Uralkodója: Merkúr

Háza: 6. ház (labilis/változó ház).

Az állatöv szemközti jegye: Halak

Üzenete / kulcsmondata: Én megfigyelek és analizálok / beilleszkedem.

Kulcsszavai: Stratégia kidolgozása, összerendezés, alkalmazkodás


Az állatöv hatodik jegye a Szűz. Ebben a jegyben újra befelé fordulunk, kissé introvertált módon, de tényekre alapozva mindent a külvilágról. Ebből máris érzékelhető egyik fő jellegzetessége; analizálás. Minden Szűz jegyű ember igazi szortírozó, analizáló és főként rend-és rendszerszerető típus. (Méghogy rendszerető...ő az, akihez ha átmész az előszobában levett cipődet majd ő utánad igazítja egy vonalzó segítségével hogy biztos egy szintben van-e a többivel.) Kissé túlzottan is elveszik emiatt a részletekben. Mint amikor matekórán az egyenletek levezetésekor nem annyira a végeredmény érdekli sokkal inkább az, hogy mi is az az ismeretlen, miből tevődik össze és miért így hívják, és egyébként is milyen halmazba tehetők és mért is van rájuk szükség?! Nos ebből a zsibbasztó részletekig menő mondatból átjön a Szűz valódi lénye:-)

Ezért is vannak remek könyvelők, matematikusok, orvosok, vegyészek stb… a Szüzek körében. A foglalkozásokat végig tekintve máris kiérződik másik fő jellegzetességük; szüksége van rá, hogy hasznosnak érezze magát, és hogy igen reális képességeit megcsillogtathassa. Ezzel nincs is semmi gond, kivéve, ha ez nem egy belső kisebbségi komplexus érzetéből fakadó önbizonyítás. Nos igen a szüzek tele vannak komplexusokkal. Inkább olvas az adott témáról még 2 könyvet, hogy hozzá merjen szólni, vagy már rég levezette, hogy az előtte bicikliző rossz dőlésszögben veszi a kanyart, biztos, hogy elfog borulni, de nincs az az égi jel, ami megerősítené abban, hogy jól gondolkodik ezért kinyissa a száját ezügyben. Drága Szüzek, higgyétek már el magatokról, hogy igenis aranyat mondotok, merjétek kimondani!

A szűz-pillanat is tökéletesen megnyilvánul mindenki életében.
Inkább sorolom, mert a Szűzeket úgyse érdekli a körítés csak a tények :-)
Szolgálatot teszünk másokért = Szűz pillanat.
Különböző működési módokat- rendszereket felismerünk = Szűz pillanat
A dolgok elemi részecskére bontása/megértése = Szűz pillanat


A Szűz bájos tulajdonságai:
Napestig lehetne sorolni (és sorold is, hogy növeld végre önbizalmát, mert nem sok van neki!):
- józan - gyakorlatias - intellektuális - megfontolt
- biztonságra törekvő - erős önuralom - ellenőrző képesség - takarékos
- kötelességtudó - tervező - reflektáló - stratégia kidolgozó
Igen jól látod az érzelmeknek kicsit híján van, de ezért is szeretjük, nincs felesleges bla bla:-)

A Szűz nehéz pillanatai:
Óvatosan fogalmazz, mert azonnal megmagyarázza, hogy ilyenekre miért is van szükség (megsúgom, hogy ezeket pedig el kellene hagynia):
- bizalmatlan - túlzottan kritikus - szkeptikus
- cinikus - kicsinyes - szőrszálhasogató - bizonytalan
- félénk - gátolt - megalázkodó - fukar - prűd - szűklátókörű - hiányzik belőle a spontaneitás
- hipochonder - leragad a részletekben
Ezek is mind jellemezhetik a tisztaságmániás Szűz jegy szülötteit.

A Szűz motivációja/célja:
Mivel intellektuális jegy (Merkúr gyermeke ő is akárcsak az ikrek), fontos számára, hogy megértse a körülötte zajló eseményeket, dolgokat. Nem csak megérteni, de optimálisan használni is szeretne minden felhalmozott tudást. (ehhez lássuk be meg kell szólalni majd kedves szüzek.) Remek alkalmazkodó készsége által célja egy ideális hierarchikus (rendszer, már megint a szabályrendszer ugye :-) ) világban elhelyezkedni.

Szűz házi feladata
Akkor beszéljünk arról, hogyan lehet optimalizálni a feladatot (jól esik a szűz fülnek ez a szó igaz?! :-) )

Földes jellegéből kiindulva érthető, hogy a biztonságra törekszik, De veleszületett képessége, hogy átlássa a káoszt tökéletesen rendszerez és differenciál mindent, azonban kizárólag elméleti síkon. Vagyis drága szüzek, ne féljetek, hogy piszok megy a körmötök alá (ki lehet mosni csak mondom), mert szükség van a tapasztalásokra a fizikális síkon. Nem, az nem az, hogy az ablakból nézve megtudod mondani, hogy egy pár a padon ülve milyen viszonyban van, hanem tessék kimozdulni és fizikai tapasztalatot (hova tovább érzelmi tapasztalatot is) gyűjteni.

Ne a saját biztonságotok érdekében akarjátok megérteni a világot, hanem az emberi lét nagy kérdéseire találjátok meg a választ, amihez elengedhetetlen, hogy ti is tapasztaljátok bőrötökön a fájdalmat - szevedést, boldogságot - öröm mámort. Mikor ez létrejön akkor engeditek el a görcsös és folytonos kontrollt.

És mi ott várunk a fagyizóban, nyakig csokival összemaszatolva magunkat és csak nevetünk majd együtt rajta (és nem a nedves törlőkendő után nyúlunk egy azonnali fertőtlenítésért! :-) )

Fizikai/érzelmi/szellemi szintjei:
1.szint
= Okoskodó, kritizáló. (“Nem a nap égetett meg, igazából az ultraibolya fény volt, de hagyjuk úgyse érted!”)
2.szint = A tökéletességet hajszolja. (“Nem ma nem érek rá, kvantum fizikát olvasok este könnyű olvasmányként.”)
3.szint = A lélek ismerője. Célja a magasabb szintű tudás megszerzése, amiben hinni képes a bizonyosság által.


▼ A Szűz princípium megfelelői a különböző síkokon ▼

Színei: Egymást fedő színek: világosbarna, homokszín, beige, finom zöld.

Illatai: Fűszeres, a mezők és a széna illata.

Ízei: Differenciált íz, ízbeli fokozások és finom árnyalatok (pl. az ételek sorrendje).

Formái és alakjai: Részletes, cizellált, sok fokozat és részlet, széttagolt, differenciált, gondosan megmunkált, nem feltűnő, visszafogott.

Növényei általában: Nem virágzó zöld növények, amelyek lassan növekednek és erős gyökérzetük van.

Fái, bokrai: Berkenye, rekettye.

Zöldségei, gyümölcsei: Gabonák, bab, borsó, mirabella, szeder.

Virágai: Őszirózsa, szegfű, kalászok, aszparágusz, seprővirág.

Fűszerei: Kömény, szegfűszeg, édeskömény.

Gyógynövényei: Kömény, édeskömény, kapor, vérehulló fecskefű, mogyorócserje, kúszó pimpó, kis vérfű.

Állatai: Házi- és haszonállatok, tanítható, alkalmazkodó és dolgos állatok, hangya, bogár, öszvér, szánhúzó kutya, igásló, liba, juhászkutya, rigó.

Anyagai: Homok, fémötvözetek.

Ásványai, fémei: Borostyán, topáz, füstkvarc, zöld achát, jáspis, cink (fémötvözetek), sárgaréz.

Tájai: Gabonamezők, konyhakertek, hasznosított mezők, általában olyan helyek, mint az iskola, műhely, piac.

Foglalkozásai: Minden olyan foglalkozás, amely lehetőséget nyújt a tiszta gondolatokra, a megkülönböztető képességre és a rendezett struktúrák iránti érzékre. Erősen specializálódott foglalkozások, olyan foglalkozások, ahová jó megfigyelőképesség és a gyenge pontok felfedezésének képessége kell -- amelyek gyakorlati tervezést igényelnek és lehetőséget adnak a rendteremtésre. Olyan foglalkozások, amelyek azt az érzést keltik, hogy szükség van rá és fontos a munkája. Pedagógus foglalkozások: tanár, docens, természettudós, orvos, vegyész, gyógyszerész, laboráns, mérnök, mérő technikus, statisztikus, levéltáros, könyvelő, adóellenőr, gazdasági ellenőr, pénzügyi alkalmazott, jogász (különösen közigazgatási jog), restaurátor, betűszedő, kritikus. „Precíziós” foglalkozások: órás, optikus, szerelő, finommechanikus, hangszerkészítő, műszaki rajzoló. Irodai alkalmazott, hivatalnok, szabó, kertész (különösen díszkertekben), szállodai alkalmazott, regisztrációs munka.

Hobbijai, sportágai: Bélyeggyűjtés, otthoni munkák, szabás-varrás, kerti munka, restaurálás, olyan sportágak, amelyeket egészségesnek tartanak, vagy amelyeknek pedagógiai értékük van: hosszú távú sífutás, sétálás, kocogás, gimnasztika.

Közlekedési eszközei: Kombi járművek.

Lakóstílusa: Inkább praktikus vagy célszerű; egyedi darabok (saját maga által restaurált) régiségek.

Napja: Szerda

Társadalmi formái: Demokrácia, bürokratikus államformák, hivatalnokállam, olyan társadalmi formák, ahol szilárd hierarchikus struktúra van, amely biztonságot nyújt (mindenki tudja, hol van).

Országai: Szilézia, Elzász, Horvátország, Görögország, Törökország, Mezopotámia, Nyugat-India.

Városai: : Heidelberg, Strasbourg, Párizs, Lyon, Toulouse, Basel, Riga, Bagdad, Jeruzsálem, Boston, Los Angeles

Testrészei: Belek, hasnyálmirigy (kiválasztó funkció): a táplálék felvétele és lebontása.

Betegségei általában: Zavarok a táplálékfelvételben és – lebontásban, emésztési problémák, hasmenés, enzimhiány.